Romantika Ünnep Gyömrő 2016 – Szent Iván éj jegyében
Mint minden évben így idén is megrendezésre kerül a Romantika Ünnepe Gyömrőn. Amikor minden a romantikáról szól. Természetesen a programokra nem csak a felnőtteket várják a rendezők, hanem a gyerekeket is szívesen látják. A rendezvény szervezői folyamatosan próbálnak mindig új és újabb programokkal előállni az érdeklődök számára, hogy az érdeklődést folyamatosan fenn tartsák.
Az idei gyömrői Romantika Ünnep Szent Iván éj jegyében telik majd. A kedvelt romantikus programok és helyszínek mellett ezúttal tüzes attrakciók is szerepet kapnak!
Hagyományosan egy tóparti borkóstolóval indul a RÜGY, melynek helyszíne Luigi Fröccsterasza lesz. Itt szeretettel várnak mindenkit aki nem csak a jó borokat szereti,de a családias hangulatot is.
Pénteken a hétvége kiemelt programjára kerül sor: az impozáns Teleki kastély lábánál, az erre az estére kivilágított kastélyparkban ad koncertet az Emmy-díjas hegedűművész, Edvin Marton. A Love Story című koncerten 16 fős kibővített kamarazenekarral, valamint négyfős popzenekarral lép színpadra, és remélhetőleg varázsol el mindenkit.
Szombaton ismét az ifjú pároké a főszerep, hiszen a csoportos házasságkötés keretében ebben az évben is több friss házaspárt köszönhetünk majd. A párok egymás után mondják ki az anyakönyvvezető előtt az igent és írnak alá a tanuk. A „park” gyönyörűen fel lesz díszítve kellően kihangsúlyozva az eleganciát.
Kora estétől a Tófürdőn hatalmas bulival várunk mindenkit, a Madarak Házibuli Zenekar jóvoltából. A strand hátsó részén Szent Iván éji tüzes programok fogadják a látogatókat . Természetesen nem maradhat el az esti romantikus gyertyaúsztatás sem a fantasztikus VoiSingers koncertje közben. A három napos fesztivál alatt folyamatosan lehet majd vásárolni úszógyertyákat a helyi vállalkozásoknál.
Vasárnap délután a jubileumi, X. Tó-szépe Versennyel és Gálaműsorral zárul a rendezvény.
A Romantika Ünnep alatt természetesen számtalan egyéb program várja a kilátogatókat.
A rendezvény ingyenes, belépőjegyet csak az Edvin Marton koncertre kell váltani.
Gyertek el minél többen mi is ott leszünk !
Kellemes napot kívánunk mindenkinek !